A Dél-Tiszántúl ehető és gyógyító hatású tájhonos lágyszárú növényei (greenfo.hu)

A Körös-Maros Nemzeti Park új sorozatot indít a növényvilág kedvelőinek „A Dél-Tiszántúl ehető és gyógyító hatású tájhonos lágyszárú növényei”címmel.

Köztudott, hogy az emberi közösségek sokáig együtt éltek természeti környezetükkel. Életük fenntartásához nélkülözhetetlen volt, amit a természet közvetlenül adott. Onnan került ki házaik, ruházatuk alapanyaga, a mindennapi betevőjük, sőt az egészségük megőrzéséhez vagy a betegségek elűzéséhez szükséges gyógyszerek is. Ma már mindezek jó részét az ipar állítja elő, s készen áruházakban, boltokban vesszük meg. Az ősi tudás elveszett, de bennünk élnek még az ösztönök, s túráinkon kíváncsian vizsgáljuk az elénk kerülő színes virágokat, furcsa gombákat, illatos vadgyümölcsöket. Egyet-egyet felismerünk a tarka seregből, de többségükről nem tudjuk „mi fán terem”, így kárukról vagy hasznukról sincs tudomásunk.

Sorozatunkban olyan tájhonos, lágyszárú növényeket mutatunk be, melyek elterjedtek, gyakoriak a Dél-Tiszántúlon. Védett vagy ritka növényt nem szerepeltetünk közöttük, hiszen ezek gyűjtése állományaik megőrzése érdekében a védett természeti területeken kívül is engedélyhez kötött, illetve utóbbiaknál nem javasolt. Főként az ehető növények esetében tartottuk fontosnak, hogy csak jól felismerhető, más, esetleg mérgező fajoktól elkülöníthetőeket ismertessünk. Ennek ellenére ne induljunk növénygyűjtő útra megfelelő szintű fajismereti tudás, terepi tapasztalat nélkül. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, inkább szakboltokban szerezzük be a kérdéses növény feldolgozott részeit, a belőle készült termékeket.

Lehetőleg szennyezetlen környezetből származzon a felhasználásra kerülő növény. Például a gyomnövényként ismert jóízű tyúkhúr vagy porcsin inkább bizonyosan vegyszermentes kiskertből kerüljön ki, mint bizonytalan kezelésű nagyüzemi szántóterületről, vagy forgalmas út melletti parlagról. Amely vadon termő gyógynövénynek van termesztetett változata is, arra külön felhívjuk a figyelmet, hogy akinek kedve támad, kertjébe ültethesse, felhasználhassa azt.

Nomen est omen, vagyis számos faj latin vagy magyar nevében, – Salvia officinalis, orvosi ziliz, orvosi somkóró, hasznos földitömjén stb. – ott lapul a gyógyító tulajdonságra utaló kifejezés. Nem egy esetben a vadon termő, ehető növényeknek magas ásványi anyag, mikroelem és vitamin tartalmuk miatt szerepük lehet az egészség megőrzésében. Ami a legfontosabb: a legtöbb növény gyógyászati célú felhasználás előtt egyeztessünk szakorvossal vagy házi orvosunkkal.

Rendszertani sorrendben haladunk, így ma elsőként a mezei zsurlót (Equisetum arvense) mutatjuk be. Mintegy 40 cm magasra növő, a virágtalan zsurlófélék családjába tartozó növény. A talajban mélyrehatoló, feketés gyökértörzséből, más néven rizómájából kora tavasszal 15-30 cm magas, barna-vörös színű, tobozalakú termőszál fejlődik. Csúcsán spóratermő „kalász” található. A termőszál a spórák elszórása után elfonnyad, s helyén megjelenik egy halványzöld, vékony és elágazó, 20-80 cm magas, fotoszintetizáló, de meddőszár, körkörösen növő vékony ágakkal. A mezei zsurló ezekkel a sűrűn növő száraival jól terjeszkedik. Az agyagos, nedves, árnyékos helyeket kedveli. Sokféle élőhelyen: szántókon, réteken, árokpartokon, gyomtársulásokban, erdőszéleken megtalálható.

A népi gyógyászatban, – bár ez irányú hatása tudományosan nem bizonyított, – hittek termékenység erősítő hatásában, ezért a gyermekre vágyó nők zsurlóval tömött párnán aludtak, hogy minél előbb teherbe essenek. Sokfelé népies neve kannamosó volt, mivel magas kovasav tartalma miatt nemesfémből készült tárgyakat, edényeket súroltak vele. A „zsurlóporral”, vagyis a száraz növény őrleményével fogat mostak. Ezt természetes fogtisztítóként ma is alkalmazhatjuk, de gargalizálhatunk is vele. A nedves fogkefét belemártva a zsurlóporba, a szokásos módon mossunk vele fogat. Erősíti a fogínyt, visszafogja a fogínyvérzést.

Számos, egyéb gyógyhatása ismert.

A 2-3 perces főzéssel elkészíthető gyógyteája javítja a veseműködést, megszüntetheti a húgyúti fertőzéseket, s vízhajtó hatása is igazolt. Zsurlóból készített forró ülőfürdővel kombinálva, kisebb vesekövek, vesehomok eltávolítására is alkalmas. A tea fogyasztása különböző vérzések (orr-, tüdő-, havivérzés) csillapítására, de köszvény és reuma tüneteinek csökkentésére valamint emésztőrendszeri és prosztata betegségek ellen is javallott. Általános tisztító hatása okán segíti a lerakódott zsírok oldását, így fogyókúra során is használható.

A növény erősebb főzetével történő lemosás, borogatás segíthet a gennyes körömágygyulladás, fekélyes láb, szőrtüsző-gyulladás, illetve sebes, gennyesedő bőrkiütések esetén is. Lábfürdője és tinktúrája ajánlható lábizzadás ellen, de utóbbi hatékony lehet légúti megbetegedések (hörghurut, tüdőgyulladás, meghűlés) esetén is.

A fent említett zsurlópor magas szilícium és szerves ásvány tartalma miatt kiváló tonizáló, roboráló hatású. Megfelelő mennyiségben, s meghatározott ideig történő fogyasztása a haj, a körmök, a csontok és fogak erősítését szolgálja. A zsurlóban található kovasav segíti a kalcium felszívódását, növeli a csontok rugalmasságát, segíti a törött csontok gyógyulását. Kalciumot tartalmazó étrend-kiegészítővel együtt bizonyítottan csökkenti a csontritkulás kialakulásának esélyét. Nem csak magában, de levesbe, salátába keverve is ehetjük.

Gyógyhatása csak a májustól júliusig fejlődő, zöld színű meddőhajtásoknak van. A begyűjtés során a zöld szárat a talajtól 5–6 cm-re vágjuk le. Aki nem biztos a növény felismerésében, inkább bevizsgált helyről gyűjtött növényt vagy szaküzletben forgalmazott mezei zsurló készítményt használjon fel gyógyászati célra, mert ha ritkábban is, de előfordul a Dél-Tiszántúlon egy mérgező rokona, a mocsári zsurló (Equisetum palustre).