Az Apokalipszis igazsága – boldog napot. hu

Az apokalipszis – a görög eredetű szó jelentése: felfedés – egy tudás vagy kinyilatkoztatás felfedése. Vallási kontextusban általában véve valamilyen rejtett dolog feltárása, illetve „olyan égi titkok látomása/jelenése, amelyek képesek érthetővé tenni a földi valóságot/realitásokat”. 

 

Ez volt az apokalipszis jelentése még mielőtt bizonyos vallásos emberek nem nyúltak ehhez a szóhoz és meg nem változtatták a jelentését a föld teljes elpusztítására. Amelynek során a lelkek vagy az égbe szállnak, vagy a pokolba jutnak, vagy maradnak a földön szenvedni. Amennyiben elolvassuk a Jelenések könyvét és szó szerint értelmezzük, úgy tűnik, hogy a Földet el fogják pusztítani és hatalmas szenvedésre kerül majd sor. Az apokalipszis szó valódi jelentése a rejtett ismeretek felfedése. Mindez sok emberrel megtörténik. Most is tart az apokalipszis. Ez nem a Föld szóról szóra történő elpusztítása, nem fizikai folyamat. Ez egy nagy tudati változás és ugrás.

Akik nem szeretnének megváltozni, azok szenvedni fognak. Most is saját szemünkkel látjuk az öngyilkosságok, a droghasználók és -túladagolók és az erőszakos bűncselekmények számának emelkedését. Iszonyú, amiket az emberek egymással művelnek. Ha megnézzük a híreket vagy a szociális médiát, akkor láthatjuk, amint az emberek csak beszélnek és beszélnek önmagukkal. Mi a fene történik az emberekkel?

Most egy tudatváltás megy végbe, s akik nem óhajtanak benne részt venni, azok nagyon gyötrődnek. A világmindenség nem tűri tovább, hogy az emberek a pusztítás ösvényét járják és ártsanak maguknak, illetve másoknak. Mindenkinek magának kell egy olyan döntést meghoznia, hogy egy még inkább tudatos emberi lénnyé válik vagy rengeteget szenved. Sajnálatos módon az ártatlan emberek szenvedni fognak e folyamat során. A karma gyorsan utoléri az embereket. Nap mint nap ennek lehetünk a tanúi. Mindannyiunkat felelősségre vonnak a választásainkért és azért, hogy miként éljük az életünket.

Ha már olvastad a Jelenések könyvét, abban nagy fizikai szenvedés vár az emberekre. De ez a szenvedés nem testi, hanem mentális és emocionális. Ezt igazolja, hogy az emberek sokat szenvednek az öngyilkosságok, a drogfogasztás és -túladagolás, továbbá a másik ember ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Ezeknek az embereknek nagy fájdalmuk van, amit vagy magukon, vagy másokon töltik ki.

Biztos vagyok abban, hogy sokan közülünk már tettünk olyan kijelentést, hogy az emberek elveszítették a józan eszüket. Néhányan másoknak vagy önmaguknak ártanak azon érzelmi és gondolati fájdalmak miatt, amelyeken keresztülmennek. Ellenállnak annak, hogy egy magasabb tudatállapotba kerülhessenek. Visszautasítják a változást. Azt, hogy meggyógyulhassanak a múlt traumáiból.

Minden fel van erősítve, valamennyi érzésünk és érzelmünk. Néhányan nem lesznek képesek elviselni a kínt. Egyesek próbálják drogokkal csillapítani a fájdalmat vagy csak kioltani az életüket. Mások majd ártatlan emberek ellen fognak kirohanni és bántani fogják őket.

Néhányunk már meghozta azt a tudatos döntést, hogy egy barátságos és együttérző emberi lénnyé alakul át. Aki törődik másokkal és mások segítségére lesz. Néhányunk teljesen megváltozott, néhányunk nem volt túl jó ember, amíg az egója csapdájában volt. Az egó teljes mértékben rólunk szól. Amikor az ember egós állapotban él, akkor csak saját magával törődik és esetleg még a hozzá közelállókkal. Amikor kikerülünk az egónk fennhatósága alól, akkor olyan emberekkel is el kezdünk foglalkozni, akiket nem is ismerünk.

Ez a mások iránt érzett részvét és empátia, ami nem más, mint az apokalipszis teljes célja. Néhányunk már megváltozott és hivatása lett, hogy másoknak is segítsen a változásban. Nem csak a körülötte lévő embereknek vagy akiket személyesen is ismer. Fel kell vennünk a kapcsolatot idegenekkel, majd megértést és együttérzést kell tanúsítunk irántuk. Afféle példaadóként kell élnünk, akik barátságosak, nagylelkűek és együttérzők. Ennélfogva azok, akik várakozó állásponton vannak, egy másfajta életmódot láthatnak. Ahogyan mi ezt mások felé továbbítjuk, ők is tovább fogják ezt adni másoknak.

Ez egy olyan láncreakciót fog létrehozni, ami az egész világon elterjed és változásokat fog eredményezni majd. Az internet ezt még inkább megkönnyíti, mivel mindenhol eléri az embereket. Az információ mindenkihez eljuthat.

Vannak olyan sötét erők, amelyek majd megpróbálnak meggátolni minket azoknak az ismereteknek és információknak a megosztásában, amelyekkel mások segítségére lehetünk. Amint ezt a blogot írom, az egész cikk eltűnik és a kurzorom az oldal körül ugrál gépelés közben. Így kell megosztanom néhány olyan információt, amely másoknak segíthet. Nem azt mondom, hogy szaladjunk körbe és arról prédikáljunk másoknak, hogyan is kellene élniük. Ez kizökkentené őket és senkinek sem lenne hasznára. Valamennyi spirituális vezető ugyanazt tanítja. Szeresd a felebarátodat, bánj úgy másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak, jóindulattal és szeretettel.

Ez minden, amit tennünk kell, vagyis így kellene élnünk az életünket. Így jutunk el másokhoz és változtatjuk meg a reakciót. Ha ismeretlenekkel veszed fel a kapcsolatot, az megváltoztathatja az életüket. Részesíts minden környezetedben élőt jóságban és szeretetben, nem csak azokat, akik a belső körödben vannak és hozzád hasonlók. Ne ítéld el a hajléktalanokat vagy a drogfüggőket. Az emberek még nem élték meg az életüket. Nem tudják, mi lesz annak a vége, amit folytatnak.

Mindenki szeretetet érdemel, s néhányan még sohasem tapasztalták meg. Legyél te az az angyal, aki kapcsolatba lép valakivel és segít, noha korábban ilyet nem tettél volna. Csupán attól, hogy így éljük az életünket, a világ mindenki számára egy jobb hellyé fog válni. Végül a jóság győzelmet arat a gonoszság felett. A szeretet győzedelmeskedik. A szeretet türelmes. A szeretet kedves. Nem haragvó, nem büszke, nem durva. A szeretet reménnyel teli, megadással viseltetik és elhiszi, hogy minden lehetséges. A szeretet soha nem vall kudarcot.

Legyél a változás katalizátora. Ahogyan a Beetles mondja: „Csak a szeretetre van szükségem.”

 

Forrás /  boldognapot,hu/ Original article: http://www.riseearth.com/2018/01/apocalypse-truth-unveils-shift-in.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük