Az új év lehetőségei – január

A csillagok jeleznek, hajlamosítanak, de nem kényszerítenek!!!

Az asztrológiában az évkezdés tavasz első csillagászati napjával, március 21.-e után történik, amikor a Nap pályája során a Kos jegybe lép. 

 

A januári csillagállások legfontosabb megjelenése a Jupiter- Neptunusz között létrejött feszült állás, amit kvadrátnak hívunk és a teljességet szimbolizáló kört negyedeli. Ilyenkor a két égitest derékszögben, 90 fokban állnak egymáshoz képest. A megszemélyesített, hasonlatokat kifejező égitestek „derékba törik” egymást, vagyis hajlamuk van arra, hogy a két hasonlat lényegi jelentéséből a rosszat hozzák/ hozzuk ki.

 

Mi az a rossz! 

Minden rossznak minősülhet, ha az életellenes, közösségellenes. Ennek egy részét a modernkori erkölcs és jog is elfogadja.

 

Jupiter: Kiterjedés, növekedés, bőség

 

A harmonikus növekedés általában véve tartozik ehhez a bolygóhoz, ezért a növények által kifejezett vegetatív élet szimbóluma is a Jupiter.

Létezik rossz fajtája a növekedésnek, ami a rendnélküliségből fakad: ez a féktelen növekedés a szervezet egészségének rovására. Ilyen a rák és egyéb sejtburjánzás, elhízás, szív és máj nagyobbodás.

Létezik más rossz fajtája a növekedésnek, ami a gátlástalan erkölcstelenségéből fakad. Ilyen a féktelen hatalomvágy, birtoklás más élőlények rovására. Az ilyen magatartás esetén az élet törvényének nem tudására lehet következtetnünk. Aki azt elfogadja, társsá válik ebben a folyamatban.

 

Neptunusz:egyetemes, feltétel nélküli elfogadás

 

Neptunusz jelképezi a korlátok feloldódását és a megváltozott tudatállapotokat. A helyzete jelzi, hogyan és mely közegben képes az egyén leginkább kitágítani a tudatát. Hozzá rendelhető a káosz és annak megszelídítése, a tudattalanban dolgozó ős ösztönök, érzelmek átszellemülése; történjen az műalkotások formájában, legyen az egy impulzus tárgyának az elvont formája.

A valóság elől való menekülés minden fajtája: kábító és érzéstelenítőszerek, víziók, hallucinációk, illúziók, utópia, csalódás, álom. Minden érthetetlen, megfoghatatlan, zavart, zavaró jelenség, eltűnés a Neptunuszhoz tartozik.

A Neptunusz egy olyan fajta égitest-hasonlat, amit földi szinten szinte lehetetlen jól megélni. Egyetlen jó segítőtársunk van ehhez a Szaturnusz határokat kijelölő működtetése, a rendezettség kialakítása önmagunkban.

A két uralomban lévő égitest-hasonlat egymással való feszült állása a fenti rossz megéléseket hozhatja ki magunkból.

A feszült állások feladata: önmagunk gyengeségeinek átalakítása erősséggé. Ez egy jó lehetőség önmagunk jobbá alakításához!

 

A csillagok jeleznek, hajlamosítanak, de nem kényszerítenek!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük