A Nap belép a Rák jegybe – nyári napforduló

nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb, azonban a téli, illetve nyári napforduló ellentétes a Föld déli és északi felén. Innentől kezdve rövidülnek a nappalok egészen december 22-ig a téli napfordulóig. A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án), a déli féltekén pedig december 21-én (esetenként 22-én). A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez) kötik a nyári napfordulót. (Wikipédia)

A nyári napforduló pontos időpontja kissé eltér a Nap Rák jegybe történő belépésével. A napforduló június 21-én 15:54.

 

A Rák jegybe történő belépése: június 21-én 17: 55 Budapestről nézve.

 

Ebben az időpontban a következő csillagállások láthatóak: A legerősebb kapcsolat a bolygóhasonlatok között az együttállás. Együtt áll a fenti időpontban a kapcsolatokért, gondolkodásért felelős Merkúr a Marssal a Rák jegyben, de távol a Naptól, ami a látás szimbóluma is. Ez gyakran „felforrhatja az agyvizünket”, aminek következtében meggondolatlan cselekedetek, veszekedések, átgondolatlan döntéseink lehetnek. Dühösen hullámzó érzelmeink különösen a család és otthon elleni támadás esetén csaphatnak fel az egekbe, ami ronthatja a meglátásaink objektivitását és egy sötét ködöt húzhat a lelki szemeink elé. Ilyenkor mondja a régi bölcs mondás: aludjunk rá egyet! 

Együtt áll a napforduló pillanatában két sorsot meghatározó bolygó, a Szaturnusz és a Plútó a Bak jegyében. Mivel lassú bolygókról van szó, ezért az állásuk is hosszadalmas. Ezek a bolygó-hasonlatok jelentette területek, érzelmek, jelentések már jelentkeztek életünkben és egy ideig még meghatározzák az idő összetételét, minőségét. „Benne van a feszültségük a levegőben”. A Szaturnusz a legjobb helyén, saját jegyében a Bakban áll, ezért a jelentései közül a határ, felségterület, feladatkör, célirányos viselkedés és cselekedet hat legjobban a személyiségünk formálódására. Tipikus foglalkozás/hobbi a hegymászó, futó, akik célirányosan, felelősségteljesen végzik a dolgukat. Jellemző rájuk a kitartás, bátorság. Ha valaki hárítja a fenti erényeket, gyakran találkozhat életében félelemmel, bizonytalansággal, a kitartás hiányával, ami életét alapjában keseríti meg. Feladatuk: a kitartás és bátorság tudatos gyakorlása. 

A Plútó jelentése fejlődés és hatalom. Mivel szintén a Bak jegyében áll, ezért céltudatosan kell felépítenünk a saját, önmagunk kiteljesítése érdekében történő olyan hatást, amely életünket jóvá és örömtelivé teszi. Ő a politikusok bolygója is, mert a mások feletti hatalom elérése mozgatja őket. Lehet vele élni és visszaélni is, amely erkölcsi kérdés.

Ez a két együttállás van egymással szemben , ami a céltudatosság és a heves, kontrollálatlan érzelmek közötti feszültséget mutatja. Ezek egyensúlya, harmóniája, a dolgok helyén kezelése lehet a célunk az életben. Az érzelmi lobogás helyén van a szerelemben, szeretetben; a mindennapi élet munkálkodása alatt inkább a céltudatosság, saját cselekedeteink feletti hatalom, mint gyeplő lovon szerepelhet.

Személyiségünk és lelki életünk fejlődése mindig a harmonikus állapotok növekedéséhez vezet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük