Asztrológia a kertben- Teliholdtól újholdig- „nem tudom, mit akarok”

2020. 06. 05. 20:13 perckor telihold. Ezen a napon a harcias Mars 90 fokot, derékszöget vet a teliholdra és a Napra is. Nem jó ezen a napon fontos döntéseket hozni, mert az nem lenne sem észérvű, sem lélekből jövő, hanem akaratból és erőből jövő lehet. Az ültetések, metszések sem jótékonyak ilyenkor. A „nem tudom, mit akarok” érzés és gondolatvilág is megjelenhet, hiszen a Mars a Halak jegyében állva, káoszt teremthet.

Ha megérzéseinkre hallgatunk, akkor jún. 6-7- 8-án kertészkedhetünk eredményesen. Jóízű, erővelteli a felszedett első újkrumpli, répa, mivel a Hold a gyökeret szerető Bak jegyben jár. Június 8-án gyökeres változást mutató Plútó – Jupiter együttállással áll együtt a Hold is. Ilyenkor nemcsak a pocok és a vakond rendezi át a terepet, de mi is megépíthetjük az új virág, zöldség és gyümölcskertünket. A gondolat és tervezés időszakában vagyunk. Megnézhetjük a szomszéd és más emberek kertjeit, ötletet és tanácsokat kaphatunk az új kertünk kialakítására. Most a valóságban is láthatjuk a színeket, formákat, napos félárnyékos és árnyékos területek beültetésének lehetőségeit. Figyeljünk a szélre is! A szélvédett helyet szerető növények: szőlő, füge, kivi tönkremennek a nyílt területen.

Az elkövetkező másfél év a szél időszaka lesz. Készüljünk fel a gyümölcsöseink, zöldségeink védelmére! Szél és más szélsőséges időjárási anomáliákra készülhetünk!

Június 9-10-én csak locsoljunk, ápoljunk, nézzünk meg mi fejlődik kertünk azon részén, ahol él. Az árnyék, félárnyék, szélvédett terület nem minden növénynek jó. Elszórtan, több helyre ültessünk azonos növényeket! A földsugárzás és vízér is hatással van a növények fejlődésére. Ez a megfigyelés és ötletelés időszaka, mert a Hold a Vízöntő szellemi jegyében jár.

Június 11- 12-én és 13-án nem a virágültetés ideje! Locsoljunk és ápoljunk. A belső harmónia elérése érdekében szabadidőnkben hallgassunk zenét, táncoljunk, örüljünk a virágaink szépségének. Semmi racionális tevékenység nem javasolt a szabadidőben. Oldódjunk fel a természet szépségében. A Halakban lévő Mars-Neptunusz együttállás kedvező erre. A földieper finom zamata növeli a boldogságérzetünket.

14-én kezdődik el az igazi földieper szezon a szabadföldi területen. A most, természetes módon megérett gyümölcs zamata mindent felülmúl. A dzsemkészítés és a fagyasztás ideje érkezett el.

Június 16-17-én a gyökérzöldségek földjének lazítása, táppal való ellátásának ideje van. A Bika jegyben álló, csökkenő Hold a gyökerek ápolásának időszaka. A locsolás akkor is szükséges, ha esett némi első. Ilyenkor veszi fel jól a zeller, pasztinák, petrezselyem a táppal gazdagított folyadékot. A táp lehet trágya leve, csalántea, csalán áztatmány, giliszta humusz, baktériumtrágyák.

Június 18- 19- 20-án elkezdődik a természetes körülmények között nevelt paradicsom és paprika virágzása. Az időjárás is egyre melegedik, ezért a paprika palánta legkedvezőbb kiültetésének ideje. A déli magyarországi területeket kivéve nem jó a paprikát a paradicsommal együtt kiültetni. A helybe vetett paprika sem fejlődik a száraz, szeles, pára nélküli időjárásban.

Június 21-én 7:40 perckor Újhold. A növények vízfelvevő képessége minimális. A Nap 20-án 22: 44 perckor lépett a Rák jegybe, ami a gondoskodás, így a kertészkedés időszaka is. Éljünk vele, mert olyan, mint a gyermeknevelés, sok örömet, szépséget, néha bánatot is okoz, ha egy kártevő, jégeső stb elpusztítja az alkotásunkat. Borbás Marcsi szenvedett mostanában a kertjét feldúló szarvas kártételén. Nincs mese, védeni kell a kertet a betolakodók ellen! A gyengeáramú villanypásztor segíthet benne.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük