Nem jött be a szlovák ellenzék terve InfoRádió / Kiss Balázs (Pozsony) 2017.02.17. 13:13
A Smer, a Híd és az SNS képviselői a hivatalban maradás mellett szavaztak, Fico visszahívását a független képviselők is támogatták. A rendkívüli ülés tizenkét órán át tartott, a vitában huszonheten szólaltak fel. Az ellenzék azért szerette volna leváltani a miniszterelnököt, mert szerintük nem teljesítette azt a nyilvános ígéretét, hogy stabilak maradnak az energiaárak Szlovákiában, és sokáig védelmezte azt az álláspontot, amely szerint az új energiaárak is a 2016-os szintet tükrözik. Bírálták azért is, mert Fico a saját embereit ültette az energetikai cégek felügyeletébe, akik egy eddig precedens nélküli csalást készítettek elő. Az ellenzék szerint a miniszterelnök ezt a csalást sokáig következetesen védte. A kormányfő szemére vetették továbbá, hogy nem váltotta le
Peter Žiga gazdasági minisztert.
A Robert Fico menesztését kezdeményező Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője „cinikus hiénának” nevezte a miniszterelnököt: véleménye szerint Fico hátat fordított mindazoknak, akiknek hosszú évek óta felemelkedést, béremelést, kártalanítást és segítségnyújtást ígért: a romatelepeken élő gyerekeknek, a nővéreknek, a pénzügyi szolgáltatók által megrövidített embereknek, a gyermekeiket nevelő anyáknak és most a legsebezhetőbb állampolgároknak, akiket a megemelt energiaárak sújtanak.
Robert Fico parlamenti felszólalásában kiemelte, az ellenzék célja, hogy konfliktust váltson ki és apátiát keltsen a hagyományos pártok iránt. Felszólította a kormánypártok képviselőit, hogy ne hagyják magukat bevonni ezekbe a vitákba.