Felébredés az automata üzemmódból- Egedi-Kovács Melinda

A 21. századi nagyvárosi életforma kényelmessé és könnyűvé tette az ember életét szemben a korábbi évezredek küzdelmes mindennapjaival. A mai nagyvárosi fiatal őse, nem is olyan régen még esőben, hidegben dideregve közlekedett, ruházata nem állt ellen a szélnek és nem pergette le az esővizet. Kemény fizikai munkát végzett annak érdekében, hogy legyen mit ennie, fejét lehajthassa egy fedett helyen, utódai pedig túléljék a kisgyermekkort. Ma természetes, hogy légkondicionált járművekben utazik egy átlagember is, zenét hallgatva fűtött otthonában csobog a meleg víz, duruzsol a mosogatógép, WC-n ülve nézegetheti ismerőseinek életképeit az okostelefonján. De akkor mi baja a mai embernek? Miért frusztrált, miért szorong és elégedetlenkedik, hát nem ezt akarta? Valószínűleg nem, vagy nem így…

A modern életkörülmények ugyan kényelmessé teszik az életet, ugyanakkor le is választják az ember az éppen magáról az életről. Kizárják a természet erőit a mindennapokból, így az ember már nem az élővilág része, hanem egy attól elhatárolódott idegen. A tárgyi környezte, az őt körülvevő technika hatalmat kölcsönöz neki, erőssé és ellenállóvá teszi, ez azonban csupán illúzió. Tárgyi eszközei nélkül védtelenebb és sérülékenyebb, mint valaha, mert már semmit sem tud az élővilág törvényszerűségeiről és saját természetes erőforrásairól.  Ugyanis, amit nem használunk, az elenyészik: a nem használt életösztön meggyengül, a nem használt képességek és a kreativitás elillan, a nem használt test passzív anyaggá válik, még akkor is, ha látszólag funkcionál. Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy az ember egyre kevésbé érezzen, érzékeljen, és egyre kevésbé tudja átélni az örömet is. A civilizációnk termeli a tompult és boldogtalan embertömegeket, megoldásként pedig a következőt kínálja: „Nem érzed, nem okoz kielégülést? Akkor fokozd az ingert! Legyen több, hangosabb, színesebb, gyorsabb, durvább! Mi mindent legyártunk, szolgáltatunk ehhez. Neked csak be kell fogadnod az általunk megtervezett hatások, termékek, gondolatok áradatát és akkor majd boldog leszel. ”

Tökéletes rendszer… Vagy mégsem fog mindenkin ez a „varázslat”? Miért vágynak egyre többen arra, hogy lerúgva a márkás cipőt, lehámozva magukról a kis-kosztümöt vagy öltönyt, laza öltözetben azt érezzék, hogy a szél simogatja a bőrüket, a fű megérinti a talpukat, a fáról szedett gyümölcs leve az ínyükbe mar, egy halk zene is a csontjaikba hatol és eggyé válnak a madarakkal, a szabadon futó állatokkal, amikor táncolnak? Talán mert az ember egy komplex lény, sokkalta szebb, tisztább és nemesebb, mint amilyenné akkor válik, amikor lehasad az anyatermészetről. Mert az ember egyszerre része az anyagvilágnak és erőinek egy részét az anyagból meríti, miközben része a szellemi világnak is, és onnét is töltekezik.

Egyre elterjedtebb ezért, hogy a nagyvárosi életkörülmények közt is sokan igyekeznek az életmódjukat ismét összekapcsolni a természettel és valamilyen spiritualitással. Ez megnyilvánul például abban, hogy természetesebb formában étkeznek. Részt vesznek a nyersanyagok előállításában, a termesztésben és végül az elkészítésében is, így a táplálékból nem csupán az anyag energiáját nyerik ki, hanem a tevékenységből származó ősi mentális erőkhöz is hozzájutnak. Ehhez hasonlóan, amikor a tárgyi környezetnek, a ruháknak, bútoroknak, használati- és dísztárgyaknak vagy játékoknak sem csupán felhasználója valaki, hanem alkotója is, teljesen más belső erőket mozgat meg és hoz felszínre önmagából. Az egyébként „csaj”, amikor a saját receptjeit készíti el a belvárosi bérház harmadik emeletének konyhájában, maga Démétér, a táplálékadó istennő, és a „pasi” aki alászáll a társasház garázsának sötét mélyére, hogy a fiával megszerelje a biciklit, maga Héphaisztosz a kreatív isten-ember archetípusa.

A mai kor igazi adománya hogy az ember szabad lélekként ötvözheti a régi korok hagyományaiban megőrzött bölcsességet a tudományos gondolkodás minden előnyével. Ehhez „csupán” újra természetes és alkotó emberré kell válni, aminek első mozzanata egy felébredés az automata üzemmódból, amelyben funkcionál, használ és fogyaszt egy lény, de nem teremt. Az ember egy kapu, amelyen keresztül világok találkozhatnak. Az ember egy mágikus olvasztótégely, akiben évmilliók összes létformájának lenyomata integrálódik és egyesül az isteni dimenzió tudatával. Miért? Talán, hogy harmonikusabbá tegye a világot.

Egedi-Kovács Melinda
Író, a Védikus Alkímia irányzat és a Life Sutra Iskola megalapítója