Újrahasznosítás! – Üveghabgranulátum-gyártó üzemet adtak át Debrecenben (Hiradó.hu)

Az üzemben évente 12 ezer tonna hulladék-üveget hasznosítanak újra. A granulátum egyebek mellett épületek, ipari létesítmények hőszigetelésére, út- és vasútépítésnél teherhordó alapként is felhasználható.

A debreceni üzemben Magyarországon elsőként gyártanak üveghulladékból úgynevezett üveghabgranulátumot. Az is érdekes, hogy – eltérően a nálunk is honos hasznosítási gyakorlattól – itt a feldolgozáshoz nem kell színek szerint szétválogatni az üveget – hangzott el az M1 – Kék bolygó című műsorában.

Mindemellett nemcsak palackok, hanem az ilyen típusú hulladék minden fajtája, tehát például még a bontott ablak is újjászülethet. A fejlesztés iránya, hogy a jövőben az olyan veszélyes anyag is, mint például a monitorüveg újrahasznosítható legyen.

Egyebek mellett épületek, ipari létesítmények hőszigetelésére, út- és vasútépítésnél teherhordó alapként is felhasználható. Mindez azért fontos, mert Magyarországon évente mintegy 100 ezer tonnányi csak csomagolásból származó üveghulladék keletkezik, amelynek csupán 35 százalékát hasznosítjuk újra.

A cél minden esetben az lenne, hogy az előírt kvótát teljesíteni tudjuk. Ebben tehát nagy segítség lehet üveghab alkalmazása.

Bár az üzem első ránézésre hatalmas süteménykészítőnek tűnhet, azonban az eljárás és a technológia korántsem egyszerű. Hosszú évek munkája, hogy a Nyugat-Európában már bevált módszert itthon is kifejlesztették. A környezetkímélő feldolgozásból származó anyag sok előnyös tulajdonsággal bír. Akár egy családi ház építésénél is jól szerepelhet.

Az üveghab épület alatti hőszigetelésként használatos elsősorban, így a talaj felől érkező, távozó hőmozgást gátolja, de táblás formában csökkenthető vele az úgynevezett hőhidak, vagyis az épületek legkönnyebben áthűlő pontjainak kialakulása is, amelyek általában a lábazatnál találhatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük