Népi gyógyászat Magyarországon a természeti gyógymódok tükrében

 

Hogyan éltek, és mi módon tudtak túlélni az emberek betegségeket, járványokat azokban a korokban, amikor még nem létezett a tudományos orvoslás, vagy nem volt elérhető mindenki számára?
Mit őrizzünk meg a népi gyógyászat tudásából ma, és mit alkalmazhatunk belőle?

A kutatók történetileg több réteget különböztetnek meg aszerint, hogy a magyar népi orvoslás miben látta a betegségek okát.

A videón Bernád Ilona, bába, népi gyógyász, szakíró beszél gyermekkoráról, a népi gyógyászat felé vivő útjáról.

 




Pneumatan

 „A pneumatan szemlélet ősi, samanizmus korabeli: a betegségek okaként sok esetben a szél, a levegő, a lehelet szerepel (pneuma: lehelet, szél, lélek, élet, erő).” Eszerint az élet lényege szélszerű valami, ettől élő az emberi és az állati test. Ennek szemléletes kifejezésmódja a nyelvben: amikor az állat megdöglik, „kiadja a páráját”; „belészorították a szelet”; aki meghalt, „szélanyához ment”. A „rossz” szelet azonban bizonyos betegségek okának tartották. Ez a szemlélet fellelhető még a későbbi korokban is.

Humorális [humor: nedv] patológiai szemlélet

Ebben a szemléletben az egészség alapja a jó vér, a betegségek oka és fenntartója pedig a vér megromlása, a rossz nedvek felszaporodása az egész testben vagy valamelyik testrészben. A himlő meghatározása például egy orosházi lejegyzés szerint: „Kihűléstől. Megfázik, és a vére zavart, és akkor kiüt rajta valahol. Kiüt az egész testén.”
A betegségek három fő okának tartott ijedés, kihűlés és erőltetés megrontóan hat a vérre, és ettől betegszik meg az ember. Elsősorban a bőrbajokat tartották ilyen eredetűnek. A humorális szemlélet ugyancsak fennmaradt a következő történeti réteggel párhuzamosan.

Szomatikus (testközpontú) patológiai szemlélet

A betegségek okait és lényegét a szervezet anyagi elváltozásaiban látja. Az anyagi tényezőket tartja kórokoknak, amelyek lehetnek baktériumok, a piszok, a táplálkozás, vagy akár az időjárás.

A népi gyógyászat napjainkban a néprajzi kutatások tárgykörébe tartozik. A tudományos orvoslás a két világháború között részben, majd az azt követő évtizedekben teljesen háttérbe szorította a népi orvoslást, így annak hagyományanyagát a kutatók jegyezték le és mentették át. Korunkban, ha csak részben is, a természetgyógyászat újra alkalmazza a hagyományos gyógymódokat és gyógyszereket. A népi gyógyászat felelevenítése hasznos lehet azért is, mert az utóbbi időben változik az orvosok és a betegek szemlélete: a túlzottan elgépiesedett, egyoldalúan csak a testre összpontosító, technokrata orvostudománnyal szemben egy természetesebb, emberközpontú, lélektani megalapozottságú orvoslás van kialakulóban.

Milyen életmódot éltek a népi gyógyászat alkalmazói?

A falusi emberek a természettel együtt éltek, ismerték és tisztelték a természet alaptörvényeit. Tavasztól a tél beálltáig nagyon sokat dolgoztak (ebből adódtak olyan betegségek, mint a megerőltetés és az elhasználódás miatti időskori fájdalmak). Hittek a teremtő Istenben, a természet gyógyító erejében. Hittek az ima, a kimondott szó és rítusaik erejében. Ezért tartották eredményes gyógymódnak a ráolvasást és az eközben végzett rítusokat például rontás, szemmel verés esetén.

„A leleményesség, a természetszeretet és a természetismeret hozzásegítette, a hagyományos tudás arra ösztönözte a parasztembert, hogy környezetében mindenütt a legkönnyebben megszerezhető, legalkalmasabb orvosságot keresse és találja meg.” A falusi ember számára így vált „patikává” az őt körülvevő világ.

A „patika”

– az emberi test (anyatej, köröm, haj, nyál, vizelet),
– a ház (kemence tetejéről vett égetett por, tűzhely hamuja, ablakizzadság, pókháló, mészpor, tetőmoha)
– a kamra (paprika, só, liszt, zsír, olaj, tej, tejfel, tészta, kenyér,…)
– a ház udvara (por, sár, kútvíz, eperfalevél)
– a virágoskert (fehér liliom, rozmaring, borsmenta, kerti zsálya, kerti kakukkfű,…)
– az istálló (ló- és tehénganéj, csikólép, szamár-, ló- és kecsketej,)
– a kutyaól (kutyaszőr, kutyazsír,)
– a méhes (méz, lép, viasz, méhszúrás)
– a veteményeskert (vereshagyma, fokhagyma, torma, cékla, retek, sárgarépa, paradicsom,
– az út széle és az árok (útilapu, porcsin, hársfavirág )
– a gyümölcsös és szőlőskert, mező, mezsgye, kaszáló és a vízpart, az erdő.

http://www.ujakropolisz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük