90 év alatt megduplázódott a magyar erdőterület. (greenfo.hu)

Magyarország 90 év alatt megduplázta erdőterületét, ami azt jelenti, hogy az országban mintegy 2 millió hektár erdő van; ez az ország területének több mint 20 százaléka – közölte a földművelésügyi miniszter az Erdők Világnapján.

Fazekas Sándor elmondta: az erdőterület fele állami erdő, az erdőterület nagysága Magyarországon folyamatosan gyarapszik, évente 5-10 ezer hektárral. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar erdők által megkötött széndioxid mennyisége mintegy 3 millió személygépkocsi kibocsátásával egyenlő. A miniszter szerint nem lehet elégszer rámutatni, hogy az erdő az ország egyik legfontosabb természeti erőforrása, a nemzet kiemelkedő jelentőségű kincse. Védelmi funkciójában a biológiai sokféleség megtartó ereje, a gazdasági funkcióban a fa megújuló energia- és nyersanyagforrásként szolgál, a minőségi élet egyik alapfeltétele. Emellett az erdő közjóléti funkciójában számos egészségügyi, szociális, turisztikai, valamint oktatási és kutatási területen szolgálja az embereket.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a tárca arra törekszik, hogy az erdőgazdálkodás pozitív folyamatai tartósak legyenek. Ezért az erdőtörvény módosítása egyszerűsíti az erdőtelepítéseket, a magánerdő-gazdálkodók számára könnyítéséket, például kevesebb adminisztrációs terhet ír elő. Célkitűzés az is, hogy a különböző eljárási díjak csökkenjenek, illetve megszűnjenek. A miniszter szerint az erdőtörvény módosításának vitája – előreláthatólag – két héten belül megkezdődik az Országgyűlésben.

Az Erdők Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Fazekas Sándor és Bitay Márton, a földművelésügyi tárca állami földekért felelős államtitkára kitüntetéseket adott át. Munkájuk elismeréseként 6-an a Pro Silva Hungariae Díjat; 4-en a Pro Silva Hungariae Emlékplakettet, 16-an pedig Miniszteri Elismerő Oklevelet vehettek át. A földművelésügyi miniszter és az állami földekért felelős államtitkár a ceremóniát követően felavatta a Debreceni Fafaragókör Életfa dombormű alkotását, mely mától a minisztérium Darányi Ignác termének előterében tekinthető meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük