Szűz ideje

„A bölcs nem ismer megdönthetetlen alaptételeket: ő alkalmazkodik másokhoz.”-  Lao-Ce

2017. Augusztus 23.-án, 0:06:27 ZN (Bp) lép a Nap a Szűz jegyébe.

Az elkövetkező egy hónap alatt a dolgok közötti különbségtétel, a helyretétel, és az emberek közötti jó kapcsolat kiépítése válik fontossá. A mostani káoszos, zűrzavaros életünkben a tiszta gondolkodást kell elérnünk. A világban való általános bizonytalanság okozta félelem helyett a kozmikus rend megismerésére, és annak hétköznapi életünkbe való gyakorlati felhasználására törekedjünk. A Szűz jegy gyakorlatias, elemző, logikus.

Életünk valóságának kielemzése után gyökeres, forradalmi változásokat indítsunk  el az életünkben, amelynek célja annak jobbá tétele! Ha kell szüntessünk meg kapcsolatokat és építsünk újakat! Saját kezünkbe kell vennünk sorsunk irányítását. (Aszc.- Szaturnusz szembenállás) Szokásokat, életmódokat kell gyökeresen átalakítanunk célunk érdekében. Ha ezt nem tesszük meg önként, a sors fogja kikényszeríteni azt. (Nap az Uránusszal áll egy megvalósuló kapcsolatban.) Ez biztosan megzavarja a meglévő komfortzónánkat, de minden jó irányú változás a régi elengedésével, az új felépítésének nehézségével jár. Itt az ideje a változás indításának! (Mars-Szaturnusz trigon)

A Szűz jegy sajátosságai:

Augusztus 23.-tól a Napot az évszakváltó, változó jegyű, földies Szűz jegyén látjuk áthaladni, megyünk a nyárból az őszbe. Itt az aratás, gyümölcsszüret ideje. A termést okos, előre látó munkával elraktározzák a hideg, téli hónapokra. Szorgos munka folyik mindenütt, és a Merkúr uralkodik.

A Merkúr földies jelentése jelenik meg a Szűz jegyben. Itt a Merkúr alapvetően hideg (összehúzódó) és száraz (feszültség terhes) jelentéséhez képest is több száraz, és hideg, tehát földies alapminőség jelenik meg, ami tárgyilagos (érzelemmentes) racionalitásként van jelen a Szűz jegyében. Mint minden változó jegynek, a Szűz számára is nehéz – ha belső félelem gyötri- a belső egyensúly megtalálása, ami a semleges racionalitásként jelentkezik. Ilyenkor gyakran nem tud dönteni, mert a tökéleteset szeretné elérni. Ilyen valójában nem létezik a földön, mert minden dolog csírájában hordja önnön ellentétét.

Harmonikus állásban semlegesen, érzelemmentesen elemez, rendszerez, objektíven, kívülről nézi a világ dolgait, eseményeit, jelenségeit. Kitűnő jegy az irodai munkák, pénzügyi számítások végzésére, tudományos kutatásokhoz kapcsolódó hivatások számára.

A harmonikus Szűz szülött értelmes, rendszerető, aprólékos, aki tökéletesre törekszik, de változó jegy révén alkalmazkodásra is képes. Kitűnő logikai érzéke van, jó megfigyelő, mindennek az okát, az értelmét, hasznát keresi. Szívesen dolgozik, tevékeny, szeret olvasni és írni. Külső és belső tisztaságra törekszik, érdekli őt saját és mások egészsége is. Ésszerű életmóddal képes megelőzni minden betegséget.

A diszharmonikus Szűz szülött kicsinyes, szőrszálhasogató, állandóan hibát keres mindenben, és ha talál, nem késlekedik azt azonnal közölni is. Mindent, mindenben kritizál, bírál, senki és semmi nem elég jó neki. Betegesen, félelem teljesen védi az egészségét, sokszor be is képzeli a betegséget, megteremtve ezzel kialakulásának belső lehetőségét is. Nehezen emészti meg a dolgokat, ami bélműködési zavarokra hajlamosítja.

A Szűz feladata: a rendszerezés, a dolgok megtisztítása, a mindentudás érdekében való tökéletesség elérése, ami azonos a Föld elfogadásával. Eszközük ehhez a megkülönböztető értelem.

Lényegi jelentése: a logikus ésszel való megkülönböztetés, megtisztító, osztályozó, a helyretevő.

Nyári évszakváltó, változó, labilis, mozgékony, föld, tudatos, ésszerű, negatív, befogadó, logikusan gondolkodó.

A Szűz testrészei: az emésztőszervek, bélrendszer, és a kéz.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük