Új év – 2020 a gyökeres változás első éve

Az asztrológiában a valódi új év mindig a tavasz első napján, a Nap évi pályája során a Kos jegybe lépés pillanatával kezdődik. Ez 2020. 03.20-án 4 óra 50 perckor történik meg.

A 2020. január 1-e, nulla órakor a Bak jegyben öt bolygó áll: A Nap és Merkúr a két személyes bolygó.  A Szaturnusz  és Jupiter a két sorsjelölő égitest. A Plútó a fejlődés motorja. 

A Szaturnusz sorosan együttáll a nehezen megélhető kisbolygóval, az alvilág urával, a Plútóval. A két bolygó együttállása a gyökeres változás szükségét mutatja. Minden világméretű esemény egy mély változás érdekében történik az elkövetkező két év alatt. A Plútó bolygó Bak jegybe történő belépése bevezette ezt az eseményt, de az erre való konkrét felkészülés 2020. évben elkezdődik. 

 

A fenti öt bolygó együttállása a Bak jegyében a képlet alsó részében történik, ami a „nem látható”, nem nyilvános, rejtett része az asztrológiai képletnek. A világeseménybeli átalakulás 2020-ban a színfalak mögött elkezdődik.

Az egyszerű emberek csak az események megtörténtének lehetnek tanúi, és abból következtethetnek a hatalmasságok által elindított folyamatokra. A folyamatok soha nem spontán alakulnak ki. Befolyásos csoportok stratégiai együttműködése irányítja a folyamatokat, eseményeket. A Hírvivő Merkúr egy kedvező kapcsolatban áll az Uránusz feltalálói bolygóval, ezért zseniális megérzéssel, intuícióval következtethetünk a befolyásos csoportok stratégiáira.

A január hónapban van olyan csillagállás, amit nem lehet eleget említeni, ez pedig a január 12-én pontos Szaturnusz Plútó együttállás a Bak jegyében. Nagyon kemény állás ez, mert a szigorú, koncentrált erejű Bak jegy minden energiát besűrít magába. Ez a fent említett gyökeres változás szükségét jelzi.

Robbanásszerű változásokra számíthatunk.

A Szaturnusz elindít egy folyamatot, amit a Plútó lendkerékszerű ereje továbblendít egészen addig, míg az a Bak jegyében áll. Ez a váltás 2024. januárjában következik be. Az erősűrítés, energiasűrítés életvitelszerű szüksége vonatkozik a hétköznapi emberekre is.

 

A tékozlás és szórakozás helyett a képességek, tehetségek, erőforrások összegyűjtésére, azok erősítésére hívja fel a figyelmünket ez az asztrológiai állás!

 

A jövő év másik, talán még a fentinél is húsba vágóbb eseménye az év végi, 2020. december 23-án bekövetkező csillagállás, a Jupiter és Szaturnusz pontos együttállása a Vízöntő jegyében. 

Ilyen csillagállás vezette annak idején a keleti bölcseket Jézus születésének helyére. 8oo éve állt ezelőtt együtt a Vízöntő jegyben. Amikor együttálltak bármelyik jegyben, mindig valamilyen fontos korszakváltozás indult el. Elképzelhető, hogy a sokat emlegetett Vízöntő korszak indul el a mély szellemi változás jegyében. A Vízöntő jegyre jellemző a szolidaritás, együttérzés a többi emberrel. A Vízöntő szellemiségében nincsenek alá-fölé rendeltségek. Mindenki saját helyén, egyenrangúan, csapatszellemben, önmagából a legtöbbet kihozva él és tevékenykedik, gazdagítva az egész csoportot.

Kívánjuk azt, hogy a jövő év ezt a szellemiséget hozza el számunkra!

 

Kalo Jenő asztrológus részletesen elmondja a lenti videóban.




 

2 thoughts on “Új év – 2020 a gyökeres változás első éve

  • 2020-11-25 at 12:42
    Permalink

    Kedves Katalin!

    Döbbenetes így visszaolvasva a 2019. December végén írt cikkét. Rengeteg asztrológiát olvastam, hallgattam ezzel az időszakkal kapcsolatban és azt kell mondjam, hogy ez az írás mindent felülmúló. Köszönöm!
    Engedje meg, hogy így ismeretlenül is Tisztelettel köszöntsem Névnapja alkalmából! 😃

    Üdvözlettel: Székely Erika

    Reply
  • 2020-11-25 at 14:34
    Permalink

    Kedves Erika! Köszönöm a névnapi köszöntését. Örülök, hogy tetszett az írás és sikeresen lehoztam az analógiás információt az éterből. Az asztrológia csak részben elemzés, részben ihletett művészet az analógiás égitestek, jelek segítségével. Sok szeretettel: Katalin

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük