Az asztrológiai Új évhez közeledve

A Halak ideje alatt a megérzéseinkre kell figyelnünk és annak alapján kell életünket vezetni. Fontos, hogy a megérzéseink megfigyelése alatt a félelmet hagyjuk magunkon átfolyni, majd engedjük is el útjára. A Jupiter a tágulás és a lehetőségek hasonlata, ezért fogadjunk el minden olyan érzelmet, amely mögött nem a félelem áll. A mai nap, 2020. 03. 11. -én a Nap Halakban tartózkodik, a Bak Jupiterrel van egy harmonikus fényszög-kapcsolata.

Ha nem figyelünk a belsőnk vezetésére, úgy a külvilágra való ösztönös reagálás vezeti az életünket. Ez olyan hatású, mint a méhraj vagy az apró halak együttmozgása, kizárja az emberi tudat működését, csak a csoporthatások élnek. Fontos, hogy a jelenlegi – kissé káoszos- világban minél tudatosabban éljünk, ami a részletek tudatos megfigyelése után képes nagyobb távlatokban is látni, gondolkodni és cselekedni.

A Napunk, ami a tudatos részünket, vezetőinket szimbolizálja, lassan elhagyja a Neptunusz bolygót, amely a feltétlen elfogadás mellett a zavar és a káosz hasonlata is. Ez erőt ad mindenkinek a saját életének a vezetésére. Az országok vezetői is túljutottak a zavar állapotán és elkezdenek tiszta fejjel dönteni.

Segítsük őket, nem most van a lázadás ideje!

Világszerte jogszabályi változások kezdődnek el a Nap- Jupiter kedvező fényszög alatt, ami a mi védelmünket szolgálja. A pénzpiacokon, reálgazdaságban fokozódik a káosz, új rendezőelvre van szükség. Ez nehezebb lesz, mint az egészségügyi nehézségek mérséklése!

A hamarosan a vízöntő jegyébe lépő Szaturnusz jelzi, hogy a régi problémákra új szellemi megoldásoknak kell születniük. Ez mind a világméretű vírusjárvány közvetlen hatására történik. Most krízis alatt van a világ, amelyből kiutat kell találni. A járvány ideje alatt kell kidolgozni a világ országainak egy új stratégiát, amely egy új egyensúlyi állapotba hozza az emberek testi, érzelmi és szellemi állapotát. Vissza nem térhetünk a régihez, mert annak lejárt az ideje!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük