Új asztrológiai év kezdete – A Nap a Kosba lép

2019. 03. 20. 23 órakor Budapest. A csillagászati tavasz kezdetekor, a tavaszi nap-éj egyenlőség napjához közel a Nap belép a Kos jegybe. Nagy frissességgel, feszültséggel a kezdet, elindulás, ébredés, születés indulatával berobban a tavasz. Az asztrológiai évkör első jegye kirobbanóan tüzes tulajdonságú. Nem tűr ellentmondást, uralkodója a Mars, amely tűzzel-vassal akarja elérni a céljait.

Gondolatai: Én, egyedül, akarom. Ahogyan a természetben is a magból kikelő növény kipattan a csírát védő zártságból és a fény felé igyekszik, úgy törekszik a Kos jegyű ember is az új ismeretlen cél felé. Ő az úttörő, vezető, aki karddal halad az élet kihívásai felé. A meglévő nehézségeket, ahogy  Nagy Sándor tette a gordiuszi csomóval, elvágja, nem megoldja. A Kos jele is egy kirobbanó szökőkúthoz hasonlatos, amely egy pontból kitör két irányba. Önmaga felé  csavarodása kifejezi az Én fontosságát, amely egész élete során jellemzője lesz.

Az asztrológiai év kezdetének időpontján lévő csillagállások az egész évre is jeleznek különféle lehetőségeket. Az időpontra jellemző a Halakban álló Merkúr és a Neptunusz együttállása, amely kapcsolati, kommunikációs zavarokat, ködösítést jelez. Mivel az ember saját akarattal rendelkezik, dönthet úgy, hogy tiszta gondolatokkal, szavakkal, igaz mondásokkal éli az életét. Ezt segíti a Jupiter (igazságos bölcs) saját jegyében lévő állása kedvező kapcsolatban a harmóniát szerető Vénusszal, tanító fényszögben a Marssal. A Kos ideje alatt az uralkodója, a Mars gyengélkedik, mert a nyugodt Bika jegyben állva ereje csökkent. A Mars és a Kos is nem gondolkodik, hanem cselekszik. Nem kíván harmóniát, hanem harcot és ellenfelet akar. Az ellenfelek kívánságai szerint sokszorozódnak. A tudatos ember látja az eseményeket, és maga dönt a cselekvéseiről, céljairól, gondolatairól. Ezt segíti a hatalom bolygójának (Plútó) kedvező állása a Mars bolygóval. A Plútó a kemény Bakban állva kifejezi a hatalom erős koncentrációjának tényét, de kifejezheti a céltudatos ember hatalmát önmaga irányítására, sorsának befolyásolására.

A tavasz kezdetének időpontjához közel  telihold lesz. A telihold alatt a Nap szemben áll a Holddal. A két ellentétes bolygó-hasonlat esetén jól látható, hogy a férfias, tüzes nap kiáradó melege teljesen más, mint a Hold nőies, vizes befogadó hűvössége. Ilyenkor meditálhatunk arról, hogy milyen férfiak és milyen nők vagyunk a valódi életünkben. A fent említett Merkúr- Neptunusz együttállás jó alkalom a meditációra, egységtudat megérzésére. A feszültséget lazulással, zenével, fürdővel is feloldhatjuk.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük