A Nap a Vízöntőbe lép

A jó Vízöntő emberre az emberi viszonyokban a barátságosság, együttműködés, egyenrangúság , csapatmunkára való hajlam jellemző. Vannak fix elképzeléseiről az élet,- munka és csoportos viszonyokra, amit nehezen változtat meg. Ez minden fix jegy sajátja. Levegős elemű, ami a szellemiség elsődlegességét jelenti számára. A jegy uralkodó bolygója a Szaturnusz, ami olyan kötőerő, melynek értelmét – törvény, határ, felelősség – gyakran felrúgja, vagy más törvényt, határt szab ki önmaga és mások számára. Ez a jegy másoduralkodó bolygójának, az Uránusznak a forradalmian megváltoztató tulajdonsága. Ha a Szaturnusz rossz állásban van, gyakran lehet értelmetlen felforgató, megrögzött forradalmár, félelemmel teli módon ellenséges érzelmű.

2020. 01. 20-án 15 óra 55 perckor lép a Nap a Vízöntő jegyébe Budapestről nézve. Ebben a pillanatban a keleti égbolton a Rák jegy van felmenőben, ami az időpont Aszcendense. A családközpontú Rákjegy ura a Hold ekkor együttáll a Marssal, ezért a családi viszonyok  (a Plútó- Szaturnusz együttállása jelzi) lehetnek puskaporosak. Szakítópróbát, viszonyok átrendezését  is mutathat a fenti állás.  Az együttállás gátolt fényszögbe kerül a harmóniát kereső Vénusszal, ami a Halak jegyben állva gyakran mártír és áldozatszerepben való tetszelgést hozhat annak a félnek, aki visszahúzódó módon szeretne uralkodni a másik emberen. Ez erősen  romboló hatású az egész család számára. Különösen a gyermekek lehetnek áldozatai, akik egész életükben hordozzák majd ennek a gátlásokat, bűntudatot tartalmazó romboló energiáit. Minden családtagnak súlyosan gátolja az életbeli lehetőségeit.

Az elkövetkező egy hónap jó megélése, ha a külsőségektől visszahúzódunk, a belső (gondolat, érzelem) életünkre figyelünk, rálátunk. Cél: a dolgok és feladatok újragondolása, felelősségi területek átbeszélése, körülírása, ha szükséges azok megváltoztatása. Egyéni és világszinten is ennek jött el az ideje!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük