Vírus

 

Vírus=méreg

 

„Dmitrij Ivanovszkij 1892-ben fedezte a dohány mozaikvírus tanulmányozása közben. Minden életformának, növényeknek, állatoknak, gombáknak, egysejtű eukariótáknak és baktériumoknak megvannak a vírusos fertőzéseik.  Az elnevezést – amely a latin virus, méreg szóból származik – Martinus Beijerincktől kapta 1898-ban.”  (Wikipédia)

Az asztrológiában a méreg bolygó-hasonlata a Neptunusz, amit Galle 1846. szeptember 23-án fedezett fel. 

A vírus= méreg felfedezése idején a Neptunusz az Ikrek jegyében állt, mint a közlés és kommunikáció jegye. Ekkor Neptunusz együttállt a Plútó bolygóval, amit csak 1930-ban fedeztek fel. Sok asztrológus a Plútóhoz kapcsolja a vírusos fertőző betegségeket, talán az együttállás hatására.

A méreg és a mérgezés kifejezés és hasonlat számomra jobban illik vírusfertőzéshez.

Dr. Robert O. Young írja: A változatos alakban előforduló betegségeket, illetve a betegségek változékony természetét vizsgáltam az elmúlt 25 évben. Vizsgáltam a mikrobák és a baktériumok evolúcióját is. Több évnyi kutatás után, nagy megelégedéssel jelenthetem ki,

hogy a mikrobák, illetve baktériumok nem többek egy MŰKÖDÉSBEN (fizikailag illetve érzelmileg) MEGZAVART növényi, állati, emberi sejtnél. Tehát semmiképp sem egy specifikus fajról van szó.

A betegség sokkal inkább az adott szervezetben megváltozott, megzavart környezet következménye.

A „Baktérium semmi, minden a táptalaj. „(Pasteur)

Feltehetjük magunknak a kérdést: Globálisan mivel mérgeződtünk el, hogy tömeges megbetegedést a határok lezárása sem képes megfékezni? A mérgek egy része kis töménységben, hosszú időn át hatva épp oly súlyos mérgezést okoz, mint nagy töménységben rövid idő alatt, ez a Haber-féle törvény. 

Asztrológiai értelemben a Neptunusz képviseli a ködös, rejtélyes, kaotikus, káprázattal teli, illuzórikus világot. A jó megélése: ember és élővilág szeretete, együttérzés, segítőkészség,  érdeklődés a tudatkitágítás egészséges módszerei iránt, mint a jóga, a meditáció, a pszichológia.

Jelenlegi világ: versenyszemléletű, gátlástalan a vagyonszerzés vágya, környezetszennyezés, élővilágellenes műanyagok, vegyszerek, „gyógyszerek”, sugárzások…

 

 

Az elmúlt huszonöt év során Robert O. Young a világ egyik legjobb kutatójaként nemzetközi hírnevet szerzett. Munkássága főként a sejtszintű biológia tanulmányozására összpontosult. A sejtek megfelelő tápanyagellátását kutatva, egész életét annak szentelte, hogy megtalálja a betegségek valódi kiváltó okait. E kutatás az Új Biológia? néven ismertté vált elmélet kifejlesztéséhez vezetett, amely segítséget nyújt az embereknek testi egyensúlyuk helyreállításában.

1993-ban Dr. Young táplálkozástudományból diplomát, 1995-ben kémiából és biológiából doktori fokozatot szerzett. 1997-ben táplálkozástudományból megszerezte a tudományos doktori (PhD) fokozatot. Ezután folytatta tanulmányait és kutatásait, s 1999-ben újabb doktori fokozatot szerzett természetgyógyászatból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük