Jupiter a Vízöntőben

2020. 12. 19-én 14:08-kor a Jupiter bolygó-hasonlat a Vízöntőbe lép.

Ő a növekedés, kitágulás, térfoglalás harcos istene. Belépve a Vízöntő jegybe növeli jelentésének nagyságát. A Vízöntő levegős jegyét felszítja, tüzes, harcos energiával telíti; így kiáradhat az ember kreatív, újat szerető szellemi ereje. Új társaságok, szervezetek alakulnak, ahol pezsgő életet teremtenek. A jelenlegi helyzetben ez főleg interneten keresztül valósul meg, de az adott pillanatban személyessé is válik. A világlátásunk kitágulását, a valóság igazi megtapasztalásának idejét mutatja az elkövetkező egy év, mikor a Jupiter a Vízöntőben tartózkodik.

Ez a „láss, láss, ne csak nézz !!!” ideje.

Közben előreszalad és 2021. 05.13- 07. 27-ig a Halak jegyében lesz, ahol uralkodik és egy rövid „álmodozás” időszaka lesz. Ekkor – jó esetben – érdekes sugallatokat tapasztalhatunk meg. Aki nem felkészült erre, figyeljen a becsapásokra, káoszt keltő zavart információkra! Ilyenkor a válogatós, józan ész használata javasolt.

Ahogy 2021. január végén eltávolodik a Szaturnusz közelségétől egyre erősödik a fenti közösségi pezsgés, mert csökken annak korlátozó ereje. 2021. májustól – július végéig a türelmetlenség, nehézségek várhatóak az anyagiakban, a mindennapokban, mert a lendületes pezsgést a hatalmi erők nem látják szívesen.

Amíg a Plútó a Bakban tartózkodik, 2024 végéig a hatalmi erők igyekeznek a végletekig fokozni a gátlást, korlátozást. Ennek következménye lesz a türelemvesztés, ami sok módon nyilvánulhat meg.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük