Telihold a Rákban

2020. január 10-én, 20 óra 22 perckor telihold lesz félárnyékos holdfogyatkozással. Ez azt jelenti, hogy míg egy teljes holdfogyatkozáskor vörösre vált égi kísérőnk, a részleges fogyatkozáskor „hiányzik” belőle egy darab, a félárnyékosnál csupán pár árnyalatnyival sötétebb lesz.  (national geographic)

Ez a telihold a Rák jegyében lesz, teljes együttállásban a Merkúr bolygóval. Asztrológiai szempontból a Bak jegyben álló Nap, és a Rák jegyben álló Hold két kardinális (elemi erejű) jegy. Ez a szembenállás nagyon feszült, mert alapvetően más a karakterük.

A Rák Hold hatalmas érzelmi töltése kiáradó, emberekkel együttérző, életébe befogadó energia. Ennek tulajdonítható, hogy ekkor kiemelten sok gyermek fogan meg.  Hatalmas női energia.

A Bak Nap ideje alatt viszont az emberi tudatban nincs helye az érzelmeknek, mert a természeti környezethez hasonlóan a túlélésre kell koncentrálni minden erőnket. Az ekkor született emberek is földközeliek, pragmatikusak, távolságtartók. Sok kiváló közgazdász kerül ki közülük.

A Rák telihold idején sok belső feszültség szabadulhat fel bennünk, ha hagyjuk azt,  és nem fogjuk vissza annak kiáramlását. Érzelmeink kiáramlását gátolhatja az a félelem, hogy visszaélhetnek vele a körülöttünk élők. A Plútó a Bakban koncentrált hatalmi elnyomást, félelmet mutathat. A jelenlegi asztrológiai állás segíti azt, hogy a mélyben elfojtott érzelmek – akár brutálisak is – előtörjenek belőlünk.

A Plútó együttáll a Szaturnusszal a Bak jegyben, ami mint a fojtás az ágyúcsőben lefojtja a feltörő érzelmeket. Ezek az érzelmek viszont váratlan helyzetben kitörhetnek borítva az addigi egész életünket. Sok kapcsolat szakadhat meg, munkahely szűnhet meg, de a kimondott igazság (Merkúr) akár tisztázó beszélgetésekhez is vezethet.

A telihold idején a Hold egy megengedő kapcsolatban áll a 2011. 04. 04. óta a Halak jegyében álló Neptunusszal. Így az érzelmek tisztító erejű kiáramlása sok embernek hozhatja el a nyugalmat és a szeretet érzését. A Neptunusz energiája csendes, lágy, ezért nehéz érzékelni a mindennapok zajában, csörtetésében, de ráhangolódás esetén a feloldódás élményét adhatja az embereknek. Ez a meditáció, az ellazulás öröme, a misztikus egység megélése.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük