Ikrek jegybe lép a Nap

2023. 05. 21-én, 9 óra 10 perckor a Nap az Ikrek jegybe lép.

Ez az ismerkedések, utazások, tanulások, kapcsolatteremtések ideje. A Merkúr bolygó-hasonlat uralma alatt áll. Mivel a belépés pillanatában a keleti égbolton a Rák jegy van felkelőben – EZ AZ EGY HÓNAPOS IDŐSZAK ALAPJA, ezért

elsősorban a család, gyerekek, gyökerek, hagyományok megismerésének az ideje érkezett el.

Különösen, azért érdemes ezekkel foglalkozni, mert a Merkúr – AZ IKREK URA – a Bika jegyben áll. HAGYOMÁNY ÉS STABILITÁS, ÉRTÉKEK ÉS ŐSI JÓTÉKONY GYAKORLATOK felfedezésének jó szentelni a szabadidőnket. Kiteljesedhetünk általa, növekedhetünk olyan tudással, ami kivezethet bennünket a mostani káoszos világból.

Mit tettek őseink ilyen helyzetben?

A sok évtizedes élettapasztalatom azt mondja nekem, hogy az ember több ezer év óta semmit sem változott. Mindig ugyanúgy reagál az élet kihívásaira, ezért érdemes az ősi tudásokat megismerni és életünk részévé tenni. A mostani feszült asztrológiai állásra ez jótékony magatartás. A gyökeres változás a gondolkodásunkban, viselkedésünkben ELKERÜLHETETLEN. Vízöntőben lévő Plútó olyan változást mutat, ami a Francia Forradalom után volt. Jobb, ha tudatosan elémegyünk a várható helyzethez, mintha a külvilágból kapunk noszogatást! Ha nincs előttünk még látható irány, mert bizonytalan és zavaros a külvilági élet, menjünk vissza az időben és keressünk jó válaszokat az élet kihívásaira!!!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük